Futópadok

A mozgás nem csak a test számára fontos, de a szellemet is felfrissíti. Rohanó életünkben azonban egyre kevesebb időnk jut a sportra, túrázásokra, így talán nem csoda, hogy a konditermeket viszonylag elég nagyszámú látogató jellemzi nap, mint nap. Ezen kívül egyre elterjedtebbek az otthoni „edzőtermek” is, melyekben a szokásos testedző gépek sorakoznak fel, mint a futópad, a szobakerékpár, az elliptikus gép, az evezőpad, a lépcsőző gép illetve az izomerősítő multi funkciós gépek és természetesen a különböző súlyzók.

A leghatásosabb testedzés sokak szerint a futás, hiszen minden izmunkat megmozgatja. Ezért is van talán, hogy az otthoni használatban is a futópadok a legelterjedtebbek. A futópad remek választás mindazoknak, akik fogyni szeretnének, vagy formálni alakjukon, esetleg javítani kondíciójukon. Elsősorban fiatalok, középkorúak választják a futópad adta lehetőségeket, illetve az ülő munkát végző emberek. Azért is jó választás a futópad, mert könnyedén kialakíthatjuk a számunkra legmegfelelőbb edzéstervet, mely futásból, kocogásból illetve sétából áll.

A futópad kiválasztásakor azonban több szempontot figyelembe kell vennünk. Többek között érdemes előre eldönteni hogy milyen meghajtású futópadok közül szeretnénk választani. Beszélhetünk manuális illetve motoros futópad gépekről. Ezután érdemes pontosan lemérni, mekkora hely áll rendelkezésünkre, és hogy mekkora az általunk választott futópad helyigénye. Ezután, a megfelelő futópadok közül még mindig választanunk kell teherbírás, a futófelület nagysága, dőlésszög állíthatósága, az edzésprogramok típusai, a futópad kijelzőjének mérete és részletessége, illetve az úgynevezett extrák alapján. Extrák közé soroljuk a futópad kijelzőjén elhelyezett, illetve beépített pulzusmérő, kalóriaszámláló részt, a beépített stoppert, ventilátort, illetve a kényelmet szolgáló beépített TV-t.

Tehát látható, hogy a futópadok kínálata rendkívül bő, így nyilvánvaló, hogy a futópadok ára is elég nagy intervallumot ölelnek fel. 80 000 Ft körül már egy komoly futópad gépet vásárolhatunk, igaz, hogy egy minden funkcióval felszerelt futópad ára 500 000 – 1 000 000 FT között alakul.

A többi sporteszköz esetén, így a futópadok körében is beszélhetünk használt készülékekről. A használt futópadok ára 50 000 Ft-tól kezdődnek. Ezek a készülékek általánosak, eleget tudnak ahhoz, hogy megfeleljenek az elvárásainknak. Azonban ahogy a többi készülék esetén, a futópadok esetén is érdemes odafigyelni, ha használt futópad vásárlásán gondolkodunk. A futópad mérete miatt úgy is csak a személyes átvétel megoldható, így célszerű kérni az eladót, hogy mutassa meg a futópad gépet működés közben. Így láthatjuk, ha esetleg a hirdetés nem fedte a valóságot, és még visszaléphetünk. A másik ok, amiért nem célszerű magánszemélytől futópad gépet vásárolni, az az, hogy egy magán hirdetés sosem elég pontos, és lehet, hogy méreti adottságai alapján nem is megfelelő számunkra a futópad. Ha tehát van elég pénzünk, hogy beruházzunk egy futópad vásárlására, akkor célszerű masszív és nagyobb teljesítményű készüléket venni, hiszen nem 1 – 2 évig szeretnénk használni.

Continue Reading Comments on this entry are closed Uncategorized